Digitalizáció és hagyományos cégvezetés

Krisztián Házi

Krisztián Házi

May 04 2021

Tudomásul kell vennünk, hogy a világ rengeteget változott az elmúlt 30-40 évben, mind társadalmi szinten, mind a technológia szintjén, mind cégvezetés szintjén.  

A 80-as években népszerű cégvezetési stílus a mai napig jelen van számos vállalkozásnál, de akadnak nagyobb társaságok is, ahol nem zárkóznak fel a vezetők a frissebb trendekhez. Ezek a cégek hamarosan mélyrepülésbe kezdenek. Miért? Ennek egyszerű oka van.

A digitalizáció. A technológiai fejlődés révén mérhető nagyságrendi különbségek vannak a piac versenyzőinek hatékonysága között. Sokan mégsem használják ki a lehetőséget, és elzárkóznak a digitalizációtól. Teljesen érthető ez a fajta hagyományos gondolkodásmód, hiszen sokaknak nehéz “kézzelfoghatóvá” tenni ezeket a digitális termékeket (pl. szoftver), és az értéket, amit képviselnek.
 
Éppen ezért felmerülhet a kérdés, hogy “Mi van ebben 10 millió forint?”, vagy a kijelentés, hogy “de hiszen csak két kattintás az egész!”. Természetesen mindkét megjegyzés a hozzá nem értésről tesz tanúbizonyságot.
 
De az igazság az, hogy minél nagyobb egy szervezet, annál összetettebb. Minél nagyobb egy szoftver, annál nagyobb munkát igényel az azon végzett változtatás, fejlesztés. A két kattintás máris kétezer, húszezer, százezer kattintássá válhat.
 
A folyamatok digitalizálása erőteljesen összefügg a cégek szervezetfejlesztéshez való hozzáállásával is. Amíg a középvállalatoknál olyan cégvezetőket, tulajdonosokat látunk, akik minduntalan átnyúlnak a felsővezetők felett, ignorálva azok döntéseit és elvéve felelősségüket, addig komoly változást nem fognak elérni egyik területen sem. Ezekkel ellentétben, a közeljövő arról fog tanúságot tenni, hogy az agilis, fiatal gondolkodású, megújulásra hajlandó cégek átveszik a piacot. Sőt, már el is kezdték.

Aki a növekvő piac ellenére visszafogja az innovációt, megtakarítja ugyan a pillanatnyi hasznot, viszont középtávon saját kardjába dől. A látszólagos “változtatási igény” sok helyen arról szól, hogy hogyan vezessünk be valami “kötelező innovációt”, de minden maradjon a régiben.
Ha azt akarjuk, hogy minden maradjon a régiben, akkor minek innováljunk?
 
Az ilyen cégek nagy átlagban nem meggyőzhetőek a digitalizáció előnyeiről. Tiszteletben tartva saját, hagyományos elképzelésüket, hagyni kell őket tovább haladni saját pályájukon.
 
Ez olykor nem könnyű, mert számos esetben komoly referenciákkal bíró, több milliárd forintnyi árbevételű vállalatokról van szó, és csábító lehet, hogy beszállítóivá váljunk. Ha viszont felismerjük azt a kockázatot, - és a céget mégis sikerült meggyőzni egy partneri viszonyról - hogy pontosan a tulajdonos lesz majd az, aki szabotálni fogja a megvalósulást, akkor könnyedén mondunk búcsút.
 
Ez azt jelenti, hogy mi válogatunk a megrendelők között?
 
Bizony azt tesszük, hiszen egy mínuszos megrendelő hanyatlásba taszít, míg egy elkötelezett és kölcsönös megrendelő emelni fog minket, ahogyan ezt tesszük mi is a termékünkkel, szolgáltatásunkkal